Ueshiba Morihei O-Sensei, az aikido megalapítója, 1883-ban született.
Törékeny, gyenge alkatú ember volt, fiatalkorában számos inzultus érte, aminek nyilvánvalóan része volt abban, hogy harcművészetekkel kezdett foglalkozni. Tanult dzsúdzsucut, kardforgatást a nagynevű Yagyu és Ito iskolákban, lándzsavívást a Hozoin iskolában.
Fontos szerepet játszott életében a vallás is; már családos emberként hosszú éveket töltött egy nagy tudású, ám botrányos és titokzatos életű sintoista vallási vezető, Deguchi Onisaburo mellett.
Szellemi és harcművészeti útkeresésében ugyancsak jelentős hatással volt rá Takeda Sokaku, a daito-rjú kardforgatás rendkívüli spirituális képességekkel megáldott mestere, aki bevezette a stílus titkaiba. Ueshiba O-Sensei később az őt ért sorscsapások, veszteségek hatására magányba vonult, és önállóan kezdte kidolgozni saját harcművészeti rendszerét, az eleinte aiki-budónak nevezett aikido stílust.
Technikáit — mint a történelem folyamán minden zseniális újdonságot — eleinte hitetlenséggel fogadták, ám miután sok akkori, neves harcművész párbajra hívta és mindannyiukat fölényesen legyőzte, ráadásul oly módon, hogy még csak komolyabb sérülést sem okozott, az új iskola híre rohamosan terjedt és egyre több követőt vonzott magához.
A második világháború után Ueshiba O-Sensei a nemzetközi békét és igazságot elősegítő harcművészet támogatására a japán Oktatásügyi Minisztérium engedélyével létrehozta az Aiki Alapítványt. Az 1950-es évektől kezdve fia, Kisshomaru segítségével Japán-szerte egyre több edzőtermet nyitott. Az aikido híre ekkor már külföldre is mindinkább eljutott, özönleni kezdtek a külföldi tanítványok, és O-Sensei fontosnak tartotta, hogy az aikido elterjedjen a világon. Hat mestert küldött el távoli országokba, hogy az új harcművészetet oktassák és szellemét hirdessék.
Élete alkonyán az aikido nemzetközi központjává vált tokiói Honbu dojo irányítását fiának, Kisshomarunak adta át, aki édesapja 1969-ben bekövetkezett elhunytától 1999-ig viselte a vezéregyéniségnek, az “utódnak” járó doshu címet. Ueshiba Morihei O-Sensei (szabadon fordítva a Nagytiszteletű Tanító) nyolcvanhat éves korában távozott az élők sorából, e szavakkal: “Az aikido az egész világé”. Ma ez a harcművészet világszerte több millió követőt mondhat magáénak
