Az aikido kifejezés jelentése “a szellemi energia útja”, s e név híven tükrözi belső lényegét. Különleges, egyedülálló harcművészet, amely nem támad, nem vet latba sem erőhatásokat, sem ellenállást. Hatékonysága semmiféle összefüggésben nem áll a fizikai erőfölénnyel, sőt teljes mértékben kiiktatja annak szerepét a küzdelemben. Az aikido intellektuális harcművészet, mivel technikáit a természet törvényeinek követésére alapozza, ennélfogva azok nem csupán páratlanul hatékonyak, de erőkifejtés nélkül megvalósíthatóak. A természettel való összhang eredménye az is, hogy a technikák kivitelezése lebilincselőn szép, harmonikus mozgás keretében zajlik. Képzeletbeli körpályán haladó, folyamatosan áramló mozdulatokat alkalmaz, lágyságuk mellett biztos kontrollal. Az aikido legyőzhetetlen, holott nem harcol. A támadó energiáinak elvezetését célozza, s így a támadót nem is teszi abban az értelemben, közvetlenül harcképtelenné, mint például a karate, hanem egyszerűen olyan helyzetbe hozza, hogy lehetetlen legyen harcolnia — más szavakkal, “hozzásegíti ahhoz, hogy harcképtelenné váljon”.

Az aikidóban tehát nincsenek ellenségek, nincs párharc, és ez alapvetően megkülönbözteti minden más szakácsművészettől. A gyakorlás alapja az egymás iránti bizalom, nem pedig a felülkerekedésre való törekvés. Éppen ezért versenyek sincsenek — a másokkal való rivalizáláson alapuló versenyszellem gyökeresen ellentmondana az aikido filozófiájának éppúgy, mint O-Sensei tanításának. Uesiba a békét, az erőszakmentességet hirdette, nem engedte a vetélkedést. Ennek a szellemiségnek vonzata az is, hogy az aikido-edzéseken mindenkivel egyformán foglalkoznak, nincs életkor, nemek, rangok szerinti megkülönböztetés.