Gyermek Aikido Oktatás

A MAGYAR AIKIKAI AIKIDO EGYESÜLET felvételt hirdet aikido tanfolyamaira gyermekek számára junior 5-9 éves, és szenior 10-15 éves korcsoportban

Már 5-6 éves korban is nagyon fontos, hogy megfelelő, rendszeres mozgásprogrammal megalapozzák a gyerekek jövőbeli egészségét és testi kondícióját. Az aikido erre minden másnál alkalmasabb! Harmonikus mozgásformákat tartalmaz, amelyek kíméletesen terhelik a még gyenge csontozatot és izomzatot, ugyanakkor optimálisan elősegítik azok fejlődését, rugalmas, jól izmolt, arányos testfelépítést eredményezve. Emellett nagymértékben javítja a mozgáskoordinációt: megszünteti a darabosságot, a mozgást kecsessé, légiessé teszi.
Óvodás, iskolás gyerekek számára amiatt is kifejezetten ajánlatos, hogy egy jó közösségbe kerülve örömmel sajátítják el a másokkal való együttműködés és az alkalmazkodás készségét. Megtanulnak a feladatokra összpontosítani, méghozzá olyan élvezetes formában, hogy egyáltalán nem érzik kényszernek.

Ellentétben más aikido szervezetekkel, ahol nem vagy nem szívesen foglalkoznak gyerekekkel, és főleg az öt-hatévesek tanítását el sem vállalják, a Magyar Aikikai Aikido Egyesületnél ez régóta bevett gyakorlat. Minden csoportban vannak 5, 6 7, 8 éves kisfiúk és kislányok. Mindannyian nagyon élvezik az aikido tanulását, jó barátságban vannak egymással és a csoportok felnőtt tagjaival. Ám egyelőre nincsenek sokan, mert számos szülő még nem értesült erről a lehetőségről. Igény és kellő létszám esetén lehetőség nyílik külön gyerekcsoport indítására!

Az oktatásba folyamatosan, bármikor be lehet kapcsolódni, mert az edzéseken mindenki a szintjének megfelelő feladatokat gyakorolja. A kezdőkkel külön foglalkozik a mester vagy megbízott instruktora, figyelembe véve egyéni adottságaikat, s olyan módon összeállítva számukra az edzésprogramot, hogy az alaptechnikák elsajátításával minél gyorsabban
felzárkózhassanak, s bekapcsolódhassanak a közös gyakorlásba.

Rendszeres mozgásra minden gyereknek szüksége van. Ám nem mindegy, hogy ebben milyen körülmények között részesülnek! Máshol balesetveszély, durvaság, az egymással való ellenségeskedés hangulata, kudarcélmények frusztrációja fenyegeti őket. Az aikidóban ilyesmi nem létezik. Erőszakosság helyett itt tiszta lélek és emelkedett szellem honol. Ha valaki ebben a légkörben nevelkedik, és már gyermekkorában megszokja, hogy egy hasznos és felemelő tevékenységgel tölti a szabadidejét, a fiatalokat érő rengeteg káros lelki behatás, rossz példa és destruktív propaganda ellenére sem fenyegeti annak veszélye, hogy később rossz útra tér, káros szenvedélyek rabjává válik, vagy más módon kisiklik az élete.

Szeretnénk eloszlatni a harcművészetekkel kapcsolatos félreértéseket, és felhívni a figyelmet arra, hogy elsősorban a testi-lelki egészség megőrzését szolgálják, nem is beszélve az önfegyelem és a koncentrációs képesség magas szintre fejlesztéséről. Különösen fontos ez a fiatalok esetében, akik sok kísértésnek vannak kitéve. A sok felbomlott család nem biztosít számukra megfelelő viselkedésmintákat. Egy harcművészetet tanuló fiatallal szemben nem csak az önvédelem elsajátítása az elvárás, hanem egy sokoldalú, átfogó műveltség megszerzése is.

Kérjük a szülőket, ha azt szánják gyerekeiknek, hogy nyugodt, fegyelmezett légkörben, elégedett és vidám hangulatban tanuljanak, gyakoroljanak egy szerteágazóan egészséges, minden szempontból ideális mozgásprogramot, válasszák ezt a harcművészetet. Jöjjenek, hozzák el gyermekeiket a Magyar Aikikai Aikido Egyesülethez. Örömmel vesszük, ha ők maguk is beállnak – ez sokszor így alakul, nem ritkaság, hogy apa és fia, anya és leánya, sőt egész családok együtt látogatják az edzéseket. A közös gyakorlás közös élményeket szolgáltat, segít összetartani a családot, megőrzi a szeretetet és egymás megbecsülését, elfeledteti a hétköznapok gondjait.

Jelentkezni lehet a Magyar Aikikai Aikido Egyesület edzőtermeiben, az egyesület technikai vezetőjével való előzetes megbeszélést követően.

A technikai vezető Shidoin Pivony Attila sensei 4. dan Aikikai aikido mester.

Eltelhetőségei:
tel.: 06-70-380-8450
e-mail: attila.pivony@gmail.com
honlap: www.aikido-aikikai.net

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.