A jelentkező a mesterrel folytatott személyes beszélgetés után, abból kiindulva kapja az instrukciókat. Röviden ismertetik vele az aikido történetét, majd megtanítják neki a dódzsó-etikettet és az edzéseken használt vezényszavakat. Tájékoztatják a megfelelő ruházatról, a belépés feltételeiről. A belépési nyilatkozat kitöltésével egyidejűleg el kell fogadnia az egyesületi szabályokat.
Az edzés meditációval kezdődik, utána egy légzéssel kombinált mozgásgyakorlat következik, melynek célja az energiával való feltöltődés, az aura megtisztítása, az Univerzum energiájára való ráhangolódás. Ezután bemelegítés, gimnasztika, nyújtás következik. Az első 3–5 hónap az alaptechnikák gyakorlásával telik: állások, lépések, gurulások — az utóbbiak különösképpen fontosak a biztonságos, balesetmentes edzés érdekében –, támadások, ütések elől való kitérés, fogásokból való kiszabadulás módjai. A következő fázis a rávezető technikák gyakorlásának elkezdése. A tanulóknak az első vizsgán kell bizonyítaniuk, hogy a fenti készségeket már elsajátították; ezután kezdődik a technikák tanulása, páros gyakorlatok formájában. Érdekesség, hogy nem csak állva, hanem térdelő helyzetben is megtanuljuk a gyakorlatokat, akár úgy, hogy a támadó áll, akár úgy, hogy mindketten térdelő helyzetben vannak. (Ez azonban nem tévesztendő össze a birkózásban, dzsúdóban ismeretes földharccal; maximális súlypontstabilitás, koncentráció mellett kell végrehajtani).
Jelentős előnyt jelent a más harcművészetekben szerzett jártasság, mert nagyban segít átlátni a technikák miértjét, ráérezni a hátterükben álló szemlélet, filozófia lényegére. Aki “laikusként” kezd aikidót tanulni, most tapossa első útját a harcművészetekben, annak hosszabb ideig tart a mozdulatok elsajátítása.
A vizsgáztatás külön erre a célra létrehozott tematika szerint történik. Figyelemmel kíséri és figyelembe veszi az aikidoka egyéni fejlődését. Feltétele a fokozatok közötti kivárási időszakok pontos betartása, az elérni kívánt fokozat anyagának elmélyült tanulmányozása, a szorgalom, kitartás és akarat. Vannak különbségek, és a mester számára világosan megmutatkozik, ki mikor áll készen a következő fokozat megszerzésére.
