Az aikido már testedzésnek is elsőrangú — javítja a testtartást, erősíti a csontozatot, az izomzatot. Fokozza az erőnlétet, az állóképességet, ám eközben ellazít és kiegyensúlyoz. Pozitív hatással van a vázrendszerre, a belső szervekre egyaránt. Minthogy a technikák elsajátítsa rávezet a természetben, a mozgásokban, az emberi testben jelenlévő energiák törvényszerűségeinek megértésére, a gyakorlással feltétlenül együtt jár a belső energia növelése, kiegyensúlyozása, áramlásának serkentése. Ennek első lépése a légzéssel összehangolt mozgás készségének kialakítása, mely lelki-szellemi téren is további előnyöket von maga után: szinkronizálódik a két agyfélteke működése, harmóniába kerülünk önmagunkkal, megteremtjük és megőrizzük lelki egyensúlyunkat. A gyakorlás jellege emberi hozzáállásunk terén is pozitív hatást vált ki: az edzőpartnerek feltétel nélküli elfogadásán keresztül mások és önmagunk tiszteletére tanít. Az aikido belső lényegéhez hozzátartozik a Mindenséggel (Istennel) való kapcsolat felvételére, illetve annak kiteljesítésére való törekvés, ezért a valóban elhivatott aikidoka (aikido-gyakorló) előbb-utóbb nem csupán a hétköznapi problémák megoldásában, a stresszhelyzetek kezelésében jut a korábbinál magasabb szintre, de megtanulhat elszakadni az anyagi világ túlzott csábításától, a társadalom virtuális kötelékeitől, a hatalmi viszonyokon és egyebeken alapuló, nemkívánatos függőségektől.
Kategóriák
Keresés oldalainkon
Eseménynaptár
« Február 2012 » Mo Tu We Th Fr Sa Su 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 Calendar by Kieran O'Shea
-
Keress minket a facebookon
